Mielőtt elutaztunk már pár bimbója majdnem kibomlott. Egyik nagy bánatom az volt, hogy nem fogom látni virágozni. Egyedül lakott a teremben, ahol nincs nagy hőség, de az egyik fűtőtest végig működött, délután pont rásüt a nap, a ház lakója rendszeresen locsolta. Tehát minden objektív körülmény adott volt ahhoz, hogy mire hazaérünk nem csak ki, de el is virágozzék. Sokszor gondoltam rá a spanyol útszéli, omlóvirágú rokonait látva.
Amikor hazaértünk, legnagyobb meglepetésünkre ugyanolyan volt, mint amikor elmentünk. Leállította az életfolyamatait, gondoltam, de legalábbis a virágzását biztos. Előkerestem egy olyan kisszéket, amiket alacsony emberek használnak a magasan lévő polcokhoz. A kamrában állt, használatlanul. Kihoztam a konyhába, betettem az asztal mellé, az egyik szék helyére, és ráállítottam a japánrózsát. Pár napra rá elindult a virágzás. Azóta is csak ontja egyik virágot a másik után.
Amikor tehát azt hinnéd, hogy stagnálsz, lehet, hogy csak arra várnak a virágaid, hogy a nekik megfelelő impulzus érje őket. Lehet, hogy csak a mélyben, védetten zajlik a nagy változás, pont mint az embrió első három hónapjában, amikor a külvilág, sokszor, még csak nem is tud a létezéséről. Sőt, néha még az anya sem. Mégis, ekkor történnek a leggyorsabb idő alatt a legnagyobb változások, utána minden már csak finomodik, növekszik. Addig marad rejtetten a nagy átalakulás, amíg meg nem erősödik annyira, hogy a világban megmutatkozzék, hogy világra, létre jöjjön.
Comments