virágszirmok
viseld, ami a tied
méltósággal,
ne panaszkodj,
ne dicsekedj,
csak mint virág a szirmát.
pont azt kapod,
amit érdemelsz,
ez nem más hibája,
ez nem más érdeme,
a beképzelt hiszi,
több jár neki,
a beképzelt hiszi,
kevesebb,
pont azt kapod,
amit kapnod kell,
ez nem a te hibád,
nem a te érdemed.
minden, mit kapsz, ajándék,
fogadd el,
hajts fejet,
ajánld fel,
hajts fejet,
csak mint virág
napot, esőt, illatot, színeket.
nem vagy másnál
se több, se kevesebb,
ahol vagy, ott van a te helyed,
ahová mész, ott lesz a te helyed,
csak érezd magadban a Virágot
s a Kertet.
Kép is, hang is
szirompilinka
májusi menyasszonyfa
időlipinka
szélszimfóniát
terel a völgybe az ég
madárdal távlat
Csendek és fények
Játék
Ha játszani hívsz, én hétszerte játszom,
Önnönmagadból kivetkőzötten állsz ott,
S ha még volna ki, remegne attól,
Akit ott talál,
Nem talál.
~~~~~~~~~~~~~~~
Meditáció
Zsenge lényével ül,
mint egy bölcs, hallgatag öreg.
Tűz táncol minden idegén,
s csak ha már hamváig felemésztette,
ülhet magában a bölcs, hallgatag öreg.
Rága – rege
Ami(k)hez foggal-
körömmel, az öl meg, ha
végre tied lesz.
Ebben a pillanatban Valaki megkérdőjelezi a létjogosultságod, Mert nő vagy, mert férfi vagy, Mert gyerek vagy, mert felnőtt vagy, Mert fehér vagy, mert fekete, Mert keresztény vagy, mert nem vagy az, Mert homo vagy, mert hetero, Mert magas vagy, vagy alacsony, Mert beteg vagy, vagy egészséges, Mert fiatal, mert túl öreg, Mert most születsz, mert haldokolsz, Mert jó a kedved, búskomor, Mert sokat eszel, keveset, Mert éppen ölsz, vagy megölnek, Mert most szeretsz, de régebb nem, Mert szeretsz, mert nem szeretsz És te ebben a pillanatban? Éppen kinek/minek a létjogosultságát?
VAN
erdőírtás, évente lecserélt bútor, tüdőrák, és még újabb autó, éhezés, mellé a jó verés, tűsarkúban tipegő vírusok, perverzitást fokozó gurmand kények, jóapáknak eladott gyermekek, gombnyomásra működő népirtás, már atomrobbanástól se félőlények, van minden, mit el tudtunk képzelni, s lassan az is, mit senki, soha már százszorosra higítnak a gépek, s emlékünk sem hal meg, noha lassan már az öröklétet sem vágyjuk, s reméljük klónunk nem vár a sarkon túl, reméljük, eső is esik néha, nem csak drónokból Orwell úr
elméletekből jut kinek-kinek bőven, megoldásokból is akad épp elég, ajtófélfára tűzzük igazságunk, de valami kínoz, ez még mind kevés, és fára mászunk, onnan csillagokra, hogy hátha ott majd, végre ott a rév, hátha ott a Gyógyír, az Egy Igaz, ki mindenkinek egyformán nyújt vigaszt, és választ kap a kérdés, hogy MIÉRT?
s míg távol vagyunk, az egeket járjuk, a Földön az Élet minden félelmünkkel, árnyékunkkal együtt belakja a Házunk
Őszi cifra
Az ősz álmomba holtakat hullat,
s megannyi szívemnek kedves embert.
Készül a lelkem a télre.
Macska, takaró, könyv, dorombolás,
avarillat, aranyban fürdő színek.
Rozsdás a ködben az élet.
Világzene őszi dallamra
Lassan hordják a csecsemőt,
Lassan,
Anyja csecsén ringatózva
Kinyílik a bazsarózsa.
Orcájába mosolyul
A világ.
Lassan lépked a menyasszony,
Lassan,
Társa karján. Andalognak.
Érett magvak hasadoznak.
Életet fakaszt a pár,
A világ.
Lassan viszik a halottat,
Lassan.
Itt szeretett ez a lélek,
Csillagpor ruhában fénylett.
Balzsamcsenddé szelidül
A világ.
Törvény
Mint szerelmére a nô,
tárul önkéntelenül az égre
a szirom.
Könnyû kelyhét feszíti a kék.
Remegj csak, tünde égililiom.
Ha holnap nézel vissza a mára
Ha holnap nézzel vissza a mára,
és látod magad, amint félsz,
hogy minden félelmed mindhiába,
se meg nem ment, és nem is élsz.
Ha holnap nézel vissza a mára,
a hiányidő szürkén kong,
s fájó hasadba csikar a bánat,
hogy ez a nap is hogy elfolyt.
Ha holnap nézel vissza a mára,
hányingert kelt a magány tál,
és fénysebbességgel távolodik
kit asztalodhoz hívhatnál.
Ha holnap nézel vissza a mára,
tán észbekapsz, tán felriadsz,
tán felrázza lényed a valóság,
hogy ma van ma, csak ma van ma.
Kolozsvári waltzer / Klausenburger Waltzer
Üres a város és sáros,
Gyászruhát öltött a hó,
Pocsolyák álmodják csendben,
Mennyország talán a tó.
Öreg fa nincsen már szussza,
Hosszú neonláz után.
Vízcsepp dallamra alussza
Álmát a téldélután.
Ágak és bogak és törzsek,
Volt egyszer, lesz egyszer tán,
Mesélnek, zenélnek, szőnek
Felhőkből ködmuzsikát.
Mi rút volt életté szépül,
Átfordul bennem a szem,
Lépésről lépésre táncol
Kolozsvár dalol nekem.
Kincsemet ne keresd, várjad,
Nem dugtam sehová se,
Minden hely bősége annyi,
mennyit a szíved bír el.
Három a kislány
Három a kislány, három a nagylány,
Három a nőben nyíló szép,
Három világból indul útjára
A szívek mélyén vágyó ég.
Három az anya, három az asszony,
Három a könny, a fáj, a seb.
Háromszorosra hízik a bánat,
Hatvánnyal húz a szeretet.
Testvérek vagytok, s azok maradtok,
Egyik tán fent, míg másik lent.
Három a lányom, mindegyik fájóm,
Mélységes anyám tószeme.
Marseillei kék
Jöjjetek mind, ti félbefogyottak,
hőségben is agyonfagyottak,
kiknek nem jutott szerető,
kiknek hazája temető,
s a halál órája még távol.
Jöjjetek új tengerré válni,
vad estéken gyöngéden járni
piszkos utcakövek kopogó dalát.
Minden ablakban halál muzsikál,
születik újjá a világ.
Csillogni vágyol örök idegen?
Nyugtasd szemed a futó tengeren,
apró sziporkák hullámzó táncán,
s élted a létben gyökeret ereszt.
Otthonod magad vagy. Többé ne keresd.
Comments