Szedjük. Nem le, ahogy elterveztem, s nem is tíz perc alatt, ahogy tudatlanul gondoltam. Nem, egyenként fel, mert többnyire nova volt, s mind lepergett. Emlékeimben egy szüret él, amikor feketén dolgoztam Magyarországon, majdnem húsz évesen, s a szomszád nagygazda elkért minket, erdélyi munkásokat kölcsönbe. A sor túlsó végén a gazda fia ment. Engem nem nagyon érdekelt, énekeltünk teljes szívből a gyergyói asszonyokkal, s két ének között gyúrtam magamba a szőlőt. Ilyen hát a szüret, gondoltam akkor nagy boldogan, s boldogságomban beleszerettem az engem leső szempárba, aminek az árnyalata alig különbözött az aranyló szőlőszemekétől.
Szedjük fel a szőlőszemeket. Szedjük hajolva. Aztán ülve. Aztán térden. Aztán terpeszben. Szőlőjóga. Van java is, de csak pár szemet találunk az árválkodó tőkén. Marad a nova, amire, Hamvas nyomán, haragszom. De nem hagyom ott, hanem pálinkát fogok főzni belőle. Kati segít. Nagy lelkesedésem, hogy hogyan fogok én majd nemes szőlőt termeszteni jó bornak, hűtögeti. Elmondja, milyen sok dolog van a szőlővel. Hogy milyen nagy a konkurencia, mert Bukovinából hozzák a finom szőlőt, és leteszik az ember udvarára. Én duzzogva ellenállok, de közben józanodom, és a nagy majd én így meg úgyból eljutok oda, meglátom, mit hoz a jövő év. Egyelőre hozott egy szőlőst, jó sok tőkével, tíz szilvafával és egy barackfával. Tanulom a szőlőt, semmit nem tudok róla.
A feketét, otellot és még valami más, nagyon finom feketét, de nem izabellát, csak elfelejtettem a nevét, összetörjük. Kati elmondja, hogyan készítsek mustot. Mire mindennel végezek, este van. Szerény a vacsorám. Falun olyan nagy biztonságban érzem magam, hogy a kevés is bőven sok, s a szerény étkezés magától, önszabályozón áll be. Főzök teát a nyáron összegyűjtött növényekből, s kortyolgatom a mély csendben. Nincs térerő, semmilyen, így a csend lenyugtatja az idegeimet. Jegyzetelek. Készülök a főképzésre, amit olyan másfél év múlva szándékozom indítani. Mélyen és jól alszom, mint legtöbbször, amikor sok időt töltök kint, amikor nincs térerő és szerény a vacsorám. Reggel meditatív állapotba kerülök, amint lemerem a mustot, amit álmában eresztett a szőlő. Finomat álmodott. Aztán átmegyek a házunkhoz, ahol még nem aludtam soha, összeszedni az almát. A nagy, ép almák láttán rikkantgatok örömömben, a kicsit is felszedem, a mikor jó a kicsi alma alapon. Aztán elgyalogolok Hunyadra. Útközben többen felvennének, de a gyaloglási szenvedélyem továbbengedi őket. Időnként megfordul a fejemben, hogy mindenkit visszautasítok, aztán, ha szükségem lenne a fuvarra, nem vesznek fel. De ez csak egy félelem, jön és megy. A valóság az, hogy fel fognak venni, mert kedves emberek lakják a falut, és majd jelezni fogom, hogy segítségre van szükségem. Az út szélén friss baleset nyomát látom. Tűnődőm, mi lehetett. Kicsit óvatosabban kutyagolom a kanyarokat.
Hunyadon csattog a jókedv. A piac és a vásár visszaköltözött a régi helyére, a város közepébe. A szó szoros értelmében mindenki boldog. Ezt a várost ez a piac élteti. Pont így, amilyen. Tizenkettőkor ott vagyok a szokásos Gustare2Kostolo kávézáson. Sara és Douglas, a lassan helybéliekké, kalotaszegiekké váló skót házaspár kezdeményezte találkozóra, ha csak tehetem, elmegyek. Helyiek és a Kalotaszeg környékén élő külföldi gazdálkodók, letelepülők vagy csak átutazók, önkéntesek rendszeres, ugyanakkor kötetlen találkozója ez. Most egy fiatal, ismeretlen nő is jelen van, aki vonattal utazik a glasgowi klímaváltozás konferencára, ami november 5-én van. Miközben a világ a pandémiával van elfoglalva, ilyen globális téma, ami pedig sokkal nagyobb veszélyre hívja fel a figyelmet, mint bármilyen influenza vírus, nagyjából figyelmen kívül marad. Beszélgetünk mindenféléről, s én sokadszorra győződöm meg afelől, hogy Kati egy két lábon járó kincsesbánya. Miután szüretelés közben nagyon tanulságosat beszélgettünk a műtrágya használatáról, most, amikor az útszéli baleset révén a halálra terelődik a szó és Sara megjegyzi, ez az, amiről egyszerűen nem akarunk tudni, hogy egyszer mind meghalunk, Kati megjegyzi, mi nem akarunk tudni, de régebb pont úgy készültek meghalni az emberek, mint férjhez. Kétféle kelengye volt, volt férjhezmenő kelengye, és halottas kelengye. Halottas kelengye. Sara jegyzetel a ceruzával, amit kölcsön adtam neki. Én is jegyzetelek a fejemben, ez már önmagában egy novella cím, illeni fog az egyik novellámhoz, aminek A kölcsönadott koporsó a címe. A komoly beszélgetések mellett nagyokat kacagunk is. Dicsekvésemet, hogy az ószeren vettem magambak bíbor gyapjú kardigánt, nem úszom meg szárazon, rögtönzött divatbemutatót kell tartanom. Aztán már indul is a vonatom.
Jó alkalom, hogy megnézzem a leveleimet, de persze, görgetem a hírfolyamot is. Meglátok valamit, egy sztáríróról szóló bejegyzést. Fordul a gyomrom, s én vele együtt egy pillanat alatt a paradicsomból a pokolba. Mind a paradicsom, mind a pokol bennünk van, itt és most. A facebook és hasonlók leggyakrabban sajnos az utóbbit erősítik fel. Azonnal kikapcsolom a telefont. Átmegy rajtam az irigység, a frusztráció és a keserűség. Hát így állok, gondolom, és már nincs bennem harag magammal szemben azért, hogy így állok. Tudom, ez az ár, amit azért fizetek, hogy terapeutaként minél több emberrel együtt tudjak dolgozni. Szükségem van saját gyarlóságomra, a sebre, a résre, amin keresztül kapcsolódni tudok. Nézem az elsuhanó gyönyörű tájat, s az útmenti leszedetlen almákon gondolkodom. Legalább van, amit egyenek a madarak is. Közben elkezdem fejben írni ezt a merengést, s előre örülök, hogy ahogy hazaérem, megírom. Ahogy hazaérek mustot iszunk a szomszédasszonnyal a teraszon, aztán hazajön a fiam, és velem akar lenni. Ekkora ajándékot nem hagyhatok elúszni, mert kamaszként főleg a barátaival akar lenni. Diót törünk, aztán megnézzük Az utolsó szamuráj című filmet. Újabban főleg ő választ nekünk kettőnknek vagy hármunknak közös filmet. Este már nem írok semmit, mert nem szeretek este írni, vagy csak nagyon, nagyon ritkán, például Spanyolországban, ahol más a lelke mindennek, és más a rendje a szellemnek.
Reggel korán van dolgom a városban. Nem baj, írok, mihelyt hazaérek, coaching előtt. De coaching előtt fontosabb lett a reggeli és a jó bivalytejes kávé. Aztán coaching után hirtelen megjavítom a hűtőszekrényt. S ha már kifagyasztottam, bár nem terveztem, főzök egy zöldborsó levest. És abba az icipici résben, ami két élettel tele pillanat között történik, néha írok is ezt, azt.
Comments